9. Bejegyzés

2008-10-25 szombat

Tiszta reggelre ébredtünk, mintha éreztem volna, hogy nagy nap következik (valaki más életében) én is szépen rendbe raktam magam a nagy napra. A reggeli teendőim végeztével, bebújtam az ágyamba, tekintetemet az ablak felé fordítottam és szerintem hátulról is észrevehető volt, ahogy megfeszül a pillantásom a csodálkozástól, mert talán még ki sem szakadt belőlem, hogy  - te jó ég, ezek nem normálisak. Amikor Móni a CT partnerem és Gabi a gyógyszer és intézményfüggő, szinte egyszerre kérdezték, hogy mit látsz Zsuzsi, mi történik? Nem hittem a szemeimnek, egy fiatal jegyespár fényképezkedett a kórház kertjében. Igen, menyasszony, vőlegény, fehér ruha, fátyol, pózolás, csók, ölelés, boldogság és szerelem egy életen át, meg egy rakás válogatott tüdőbeteg, a háttérben velünk az élen. Mert gondolom egyértelmű, hogy a az egészségügyi intézmény teljes létszáma az ablakokban lógott. Két szó jutott eszembe groteszk és morbid. A döbbenetet, felhőtlen kacagás váltotta fel, amíg bírtam levegővel. Na, ezek aztán nem szívbajosak, gondoltam. Értem én, hogy szerelem meg minden, de nem hinném, hogy jó ómen egy vesztőhelyen fotózkodni, nem mellesleg egy kisebb paraszt köpésre van innen a Budakeszi, ott aztán vannak szép helyek. Hát nem vagyunk egyformák és így szép ez a rongyos élet! Telt az idő és én csak néztem, ahogy a kreatív fotózás kiteljesedik, (akkor még) titkon valahol a saját esküvőmről is álmodozva. Nem tudom mikor ocsúdtam volna fel a fiatal pár okozta lemerevedés alól, de a mellettem lévő ágyon fekvő Gabi gondoskodott a napi programról a továbbiakban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon furcsán rángatózik álmában, gondoltam szegénynek fájdalmai vannak. Majd a szája szélén csorgó habos fehér nyál látványa egyből visszarántott a kertben látott mesevilágból a valóságba. Nyomtuk Mónival a nővérhívót, mint süket a csengőt, hátha gyorsabban jön a segítség. Nővérke is habzó szájjal tépte fel a kórterem ajtót, ő nem a rosszulléttől, hanem az idegtől, hogy mi ez a türelmetlen lármázás szombaton, az ebéd utáni szieszta idő alatt. Nem kellett egy szót se szólnunk, ahogy meglátta Gabit az ágyon fuldokolni a saját testnedvében, oldalra fektette egyetlen mozdulattal, hogy honnan volt hozzá ereje a mai napig nem értem, kirohant, szinte még fel se fogtam, hogy kiment, már jött is vissza kísérettel, valami gyógyszerrel fecskendőben, amit úgy belevágott a rángó testbe, hogy én is beleremegtem. Kitolták Gabit és foghegyről visszaszólt a nővérke, nyugodjanak meg.  

Nyugodtunk…

-          Te láttál valamit? kérdeztem Mónit

-          Ebéd után lement a büfébe, legalábbis azt mondta és utána már furcsán beszélt.

-          Tényleg, akkor mondtuk neki, hogy próbáljon meg aludni, biztos jót fog tenni.

-          Hát, nem tett neki túl jót.

Vártunk, próbáltuk feldolgoznia csendes, nyugodt, stressz mentesnek nem mondható kórházi életet. Kisvártatva nyílt az ajtó és visszatolták Gabit, ágyastul, nyugodt testestül. Kicsit furcsa volt a színe, de éledezett, nyögött, nyüszítetett. Szép lassan magához tért, jöttek az ügyeletes mindenkik és próbálták szóra bírni, hogy mi a fenét adagolt túl magának. Hosszas nyaggatás után kiderült, hogy valami tiltott gyógyszert szedett be ez a szerencsétlen emberi roncs. Pár óra múlva, amikor megérkezett a férje, mindnet megértettem. Kinyílt a kórteremajtó, és ahogy a Gabi ágyához közeledett érezhetően nőtt a kórteremben a képzeletbeli maligánfok mércéje. Borzasztó büdös, ápolatlan, modortalan, és csúnya ember volt. Simán versenybe szálhatott volna a ki a gusztustalanabb címért Büdös úrral a betegszállítóval. Rövid következtetést levonva hogy, van, aki vele született éhséggel jön ugyebár a világra, mint én, és van, aki vele született bunkó stílussal, mint az ember a mellettem lévő ágynál. Nem tulajdonítottam több figyelmet, se Gabinak, se a férfiállatnak, nekem is alig volt energiám, nemhogy még mások tőlem szipolyozzák. Hamarosan nyílt az ajtó, és megérkezett Bratyó és Krisztisógornőm egy hatalmas reklám szatyorral. Társasjátékok, mi más, a testvérem és a társasjátékok olyan páros fogalom, mint Stan és Pan, Jekyll és Hyde, John Travolta és Olivia Newton John,Antal Imre és Kudlik Juli, vagy pörkölt és nokedli. Biztos valami gyerekkori frusztráció visszamaradása ez, lehet, hogy többet kellett volna nyerni hagyni, annak idején. Jár a szám, jár a szám, de, akkor és ott a legnagyobb hálát és szeretet éreztem a játékkal töltött órák alatt. Időközben befutott Anikó barátnőm és Pistikedvesem is. Alakult a házibuli hangulat, mégis csak szombat van, és mint Back II Black óta tudjuk, „…a szombat az más…”. Az éjszaka szinte már rutinszerű hálóruha váltásokkal, ülve alvással, és mocorgással telt, keresve a pozíciót, hogy, hogy fáj a legkevésbé a levegővétel.