1. Bejegyzés - Bevezetés - A tudatlanság áldásos

- Még napjainkban is, mikor az orvostanilag ráknak hívott betegségből is szép arányban gyógyulnak meg a páciensek, hátborzongással, és majdhogynem a halálos ítélettel egyenlőnek érzik az emberek, mikor ezt mondják neki, vagy hallja valakiről, hogy rákbeteg.

De ha azt mondom, hogy limfómám volt, 10-ből 5 ember fel sem emeli a fejét, 3 talán megkérdezi, hogy az mi? És talán 2 az, aki tisztában van vele, hogy rákos voltam.

Ekkor jön a kérdés ,hogy érdemes e azt a 8 embert felvilágosítani, vagy, bölcsebb az örökbecsű törvényt szem előtt tartva mélyen hallgatni, miszerint, a tudatlanság áldásos.

- A Törökbálinti tüdőszanatóriumban, a véget nem érő rutinvizsgálatok futószalagján ücsörögve és a diagnózisra várva, éreztem, nagyon éreztem, hogy ez több lesz egy szimpla tüdőgyulladásnál.

A diagnózis közlésének napján, olyan nyugodt voltam, mint egész életemben minden krízis helyzetben.

Mindig így szoktam.

Közvetlenül a kétséges szituációk előtt, lakonikus nyugalommal viseltetek a sorsom, vagy akár mások sorsa iránt is.

Elérkezett a nagyvizit ideje, a doktornő, kíséretével, és azzal hihetetlen légies járásával, átlépte a kórterem küszöbét.

Olyan nyugalmat, a betegségem előtt nagyon régen éreztem természetes körülmények között, mint amit akkor védelemként önkéntelenül magamra erőltettem.

Úgy mosolyogtam, mintha a miss hungary szépségverseny zsűrije előtt álltam volna.

Tudtam ugyan, hogy ettől nem fognak számomra kedvező diagnózissal szolgálni, mégsem voltam képes, a helyzetet „elvileg megkövetelő” komolysággal és drámaisággal viselni.

Utólag belegondolva, talán azt próbáltam tudattanul is üzenni, hogy ne kíméljetek, bármit elbírok, nem kell szépíteni a dolgokon, csak hajrá, keményen, bele mindent az arcomba!!!

Odaléptek az ágyamhoz.

-          Kedves Zsuzsa el tudja intézni, hogy holnap reggel átszállítsa a családjából valaki a Korányi Kórházba?

-          Persze.

-          Az eddigi vizsgálatok azt…..

Inkább, vizit után önért jövök, és bemegyünk az irodámba.

-          Kb. mennyi idő?

-          Úgy negyed óra.

-          Rendben

És ekkor összeomlottam.

A két hetes bizonytalanság után, még mindig nem kaptam választ.

Ennek a fele se tréfa, ha ennyire bizalmasan kell kezelni a dolgokat.

Alapvetően is, a bizonytalanságot élem meg a legrosszabbul, olyankor bármit képes vagyok bebeszélni vagy elhitetni magammal.

A biztos rettentő rosszból is könnyebben talpra állok, mint bármilyen kétesélyes bizonytalan helyzetből.

Életem egyik leghosszabb negyed óráját töltöttem el a kórház folyosóján ücsörögve, üveges tekintettel, teljesen üres lélekkel, és aggyal.

Éreztem, hogy most van az a pillanat, amikor nem szabad hagynom, eluralkodni a gondolataimat magam felett a bizonytalanság ellenére sem.

Megpróbáltam újra magamra erőltetni a nyugalom védőburkát, de ezúttal nem sikerült.

Az üresség, a feszültség, és a kétségbe esés érzése szaladgált felváltva fel, s alá testemben.

A pánik keltő gondolatok szerencsémre, és a túlélő ösztönömnek köszönhetően békén hagytak.

A folyosó utolsó kórterméből kilépve, határozott léptekkel közelített felém a doktornő.

Már messziről rám nézett, szinte meg sem állt mikor oda ért elém, csak lassított, nem szólt semmit, én sem.

Galoppoztam utána a folyosón, hogy bármennyire is rossz hírt kapok, végre visszapottyanhassak a bizonyosság talajára.

Kitárult a vesztőhely ajtaja, gondoltam, ahogy beléptem az irodájába.

-          Foglaljon helyet Zsuzsa.

Leültem az ajtóval srégen elhelyezkedő kényelmes fotelba.

-          Kedves Zsuzsa, mint említettem holnap átküldjük Budakeszire, mivel ez nem az én szakterületem. A vizsgálatok alapján az Ön szervezetében…..

Itt elszakadt a türelmem, s szinte parancsoló hangnemben tettem fel a kérdést.

-          Doktornő, kérem, ne kerülgessük a dolgokat, rákos vagyok?

-          Nem.

Hangzott a minden ráncot elsimító, és megnyugtató válasz.

- Önnek kedves Zsuzsa, nyirokmirigy daganata van, limfómának hívják ezt a fajta betegséget.

(Limfóma meghatározása: A nyirokszövet daganatos megbetegedése, a nyirokszövet sejtjeinek, a limfocitáknak a rosszindulatú elszaporodása és ezzel párhuzamosan a normális működésű sejtek elnyomása.)

Ettől a mondattól, elmondhatatlanul megnyugodtam.

Éreztem, hogy ettől függetlenül nagy a baj, de az a mondat, hogy nem rákom van, halhatatlanná tett abban a pillanatban.

-          Akkor ez mi, és mik a további teendők?

-          Ahogy már mondtam, Budakeszin megtörténik majd a mintavétel, ami alapján felállítható a teljesen pontos diagnózis.

Onnan az Országos Onkológiai Intézetbe küldöm, e betegség specialistájához.

-          Mi a gyógymód?

-          Mint említettem, ez nem szakterületem, és minden ilyen betegség nagyon személyre szabott.

Lehet gyógyszerekkel, kemoterápiával, sugárkezeléssel, műtéttel rehabilitálni.

- Nagyon érdekes érzés ez, amikor így eltompul az ember agya.

Hallottam, amiket mondott a nagy részét fel is fogtam, de mégis mintha búra alól hallanék mindent, és mintha nem is én lennék, csak álmodnám az egészet miközben kívülről figyelem magam.

Ismételgettem a dolgokat szorgalmas diák módjára, hogy el ne felejtsem.

Bár nem értettem mi mit jelent, mégis a „latin nyelvű gyorstalpaló tanfolyam” mellett tettem le a voksomat, mert biztonságérzetet ad, ha tudom, hogy mi történt és mi fog történni velem.

Visszacsöppenve a bizonyosság talajára, a valóság nem éppen édes terhével léptem ki az irodából, a szeretteimre, és arra gondolva, miként mondom el nekik, amit én sem igazán értek.

Ugyanakkor a bizonyosság másik fele, hogy "nem vagyok rákos" , a halhatatlanság aurájaként ölelt körül attól a pillanattól.

Így bizton állíthatom, az Én személyes (siker) történetem a rákból való felgyógyulásból, a tudatlanság áldásával indult.